2012. március 26., hétfő

I love the egg

Szóval,belefogtam egy diétába, mert rájöttem, a Slimfit sem segíthet, ha tegeszre zabálom magam. Ahogy a cím is sejteti tulajdonképpen ez egy tojásdiéta. És mért pont emellett döntöttem? Órákig keresgéltem a megfelelő diétát. Az álláspontom az volt, hogy olyan szeretnék, ami közben nem kell koplalni, olyan ételeket tesz a menübe, amit szívesen elfogyasztok és mégis hamar megszabadulhatok jó pár kilótól. Igazából majdhogynem mániámmá vált a tojás az utóbbi időkben. Egyszerűen imádom *-* 
Ez a diéta konkrétan azt ígéri, hogy két hét alatt - ha szigorúan betartod- lefogyhatsz akár 7,5-10 kg-ot. Na most nekem pont erre lenne szükségem. Illetve anyám szerint 7 kg is túl sok, de hát szerintem nem :D Be is másolom a konkrét menüt. Ajánlom mindenkinek, mert ha nem is hat, igen fincsi.
Tessék :D

A szegedi klinika diétája

Sajnos még egyik családtagom sem kezdett bele, de 3 hét múlva már eredményről is tudunk beszámolni. A diéta annak ajánlott aki szereti a TOJÁST!
Aki szereti a tojást...Kövesse az utasítást két héten át gondosan. Pontosan tartsa be, mert ez alatt egy vegyi folyamat megy végbe.


Kövesse az utasítást két héten át gondosan. Pontosan tartsa be, mert ez alatt egy vegyi folyamat megy végbe.
Ne tegyen vajat, zsírt, olajat a salátára, főzelékekre és a kávéba cukrot.

1. nap Reggeli: fél citrom, 3 főtt tojás, feketekávé
Ebéd: 3 főtt tojás, feketekávé
Vacsora: 3 főtt tojás, feketekávé, vegyes saláta, 1 szelet pirítós

2. nap Reggeli: fél citrom, 1-3 főtt tojás, feketekávé
Ebéd: 2-3 főtt tojás spenót vagy karfiol, citrom
Vacsora: 1 szelet sült hús (teflonban) zöldsaláta

3. nap Reggeli: fél citrom, 1-3 főtt tojás, feketekávé
Ebéd: 2-3 főtt tojás, főtt karfiol, paradicsom, feketekávé
Vacsora: 1 szelet sült karaj

4. nap Reggeli: fél citrom, 1-3 főtt tojás, feketekávé
Ebéd: vegyes saláta
Vacsora: 2-3 tojás, túró, 1 szelet pirítós

5. nap Reggeli: fél citrom, 1-3 főtt tojás, feketekávé
Ebéd: 1-2 főtt tojás, feketekávé, spenót vagy karfiol
Vacsora: sült hal, saláta

6. nap Reggeli: fél citrom, 1-3 főtt tojás, feketekávé
Ebéd: sok gyümölcssaláta cukor nélkül
Vacsora: 1 nagy szelet sült hús, paradicsom, uborka, tea 
Citrom
7. nap Reggeli: fél citrom, 1-3 főtt tojás, feketekávé
Ebéd: hideg tyúk, paradicsom, főtt káposzta, sárgarépa
Vacsora: zöldségleves, citrom, feketekávé


A diéta receptjét ne változtassa meg, mindent gondosan összeválogattunk, ami a kúra alatt az Ön testi erejének fenntartásához szükséges. Igen fontos, hogy az első napon minden étkezéskor 3 főtt tojást fogyasszon, mert ez vezeti be a vegyi reakciót. A következő napon választhat 1-2-3 tojást.
Tartsa be a diétát csak két héten át, majd folytassa normális étkezéssel, de továbbra is ügyeljen arra, hogy kevés zsiradékot, szénhidrátot fogyasszunk. Egy idő múlva térjen vissza a diétához

Két hét múlva 7,5 – 10 kg- ot adhat le éhségérzet nélkül.
Két hét alatt alkoholt fogyasztani TILOS!! 




Itt még több diétát találtok: http://fogyokura.net76.net/index.php  :D
----------------------------------------------------------------------



Nekem nagyon tetszik, remélem hatni is fog. Egyébként ma új műkörmöt kaptam *-* Rózsaszín francia és lepkés :D Majd rakok fel képet :)


Itt egy zene, ha már pillangós a körmöm. Éa én szeretem ezt a számot attól függetlenül, hogy ki énekli ;)



Egyébként is, szeretem a filmet. Nem utolsó sorban Lucas Till miatt :D





Miny 









2012. március 24., szombat

Gyorsan változó mánia?!

Egy hete sem volt, amikor hirtelen késztetést éreztem arra, hogy minden Lana Del Rey számot feltöltsek a telómra. Mostanra már szinte meguntam és áttértem Lenkára :D Bár az biztos hozzásegít, hogy napi ezerszer meghallgatok egy és ugyanazon számot. Nade, belinkelem a két kedvenc Lenkám.




Jóéjt! :D


Miny


Dilemma

Valamit nagyon nem értek. 
Eddig úgy éreztem, csak úgy érdemes belevágni egy kapcsolatba, ha komolyan állsz hozzá. Így érzem tizenhat évesen. 
Erre olvasom, hogy "nem ilyen korban fogsz megismerkedni életed párjával... ezért kell aranyos srácokkal kezdeni, de nem muszáj évekig, vagy egyáltalán hetekig vagy bármeddig tartó kapcsolatot tervezni! csak ismerkedj... gyakorolj rajtuk! flörtölj, randizgass... ne vedd komolyan a járást, csak dumcsizz azzal akivel jól esik, és lehet hogy később még lesz belőle valami" 
Úgyhogy most dilemmába kezdtem, mert ebben van valami. Mért kéne tizenhat évesen olyan nagyon komolyan elkezdeni?
De még is ott egy kis hangocska fülemben, hogy mégis, milyen kapcsolat az amihez így állsz hozzá? Csak szórakozás, gyakorlásképp? Valahogyan nem fekszik ez az egész nekem...



----------------------------------------------------------------------------

Cher Lloyd, ez jól sikerült :D




Miny


2012. március 21., szerda

1. hét


Ezt a táblázatot minden reggel frissíteni fogom :)

  1. március 22. ~ 70,1 kg
  2. március 23. ~ 69,5 kg
  3. március 24. ~ 69,1 kg
  4. március 25. ~ 70 kg
  5. március 26. ~ 69 kg
  6. március 27. ~ x kg
  7. március 28. ~ x kg

Szóval az első hét alatt összesen x kg-ot fogytam.

Meglátás:


Miny 




A csodabogyó

"Több millió elégedett vevő szerte a világon!

A termék, ami meghódította Amerikát, és már több európai országban is bizonyított végre eljutott hazánkba is! A sok eredménytelenül kipróbált fogyasztószerrel szemben egy termék, ami tényleg hat és ami millióknak segített lefogyni szerte a világon. A SlimFit-ben található aktív összetevők egy természetes, szabadalmaztatott,gyógynövényekből álló testsúlycsökkentő készítmény részei. A világon egyedülálló módon sikerült ezeket az alkotóelemeket egyesíteni. "


Hát ajánlom nekik, hogy hasson... mivel én rendeltem belőle 2 dobozzal. Ma délután érkezett, és amikor kibontottam irtó boldog voltam, hiszen kettő helyett hármat kaptam. Biztos olvastam valahol, de kiment a fejemből, hogy ilyen akció van. 2-t fizet 3-at kap :D ráadásul nem kellett szállítási díjat fizetni, így csak 9200 Ft volt. 
Most azért leszögezem, hogy nem vagyok kövér, sőt... elvileg csinos vagyok. Hasam egy deka sincs, de combban erős vagyok. Két hónapja járok futni, minden nap egy órát, de akár hiszitek, akár nem, nem segített egy kilót sem leadni. Oké, talán feszesedtek a combjaim és a fenekem, de mégis meg kéne szabadulnom pár kilótól, mert így nem érzem magam jól.
Egy fél órája ettem meg az első bogyót: piros és szegfűszeg illatú :D
Valószínűleg azért, mert szerves része a szegfűszegolaj. De nézzétek:


Hogyan működik a SlimFit ?
Számos természetes alapanyagból áll, mint pl.:
citrom, fahéj, zöld tea, szegfűszegolaj, gyömbér, java tea 


citromfahéj

java tea
zöldtea
szegfűszegolaj
gyömbér

100% természetesEzek az összetevők együttesen fejtik ki hatásukat és mindegyiknek megvan a maga szerepe.
A zöld tea lebontja, és 20-30%-kal csökkenti a szervezetben felgyülemlett zsírt. 
A Jáva tea felgyorsítja az anyagcserét, segít a káros anyagok azonnali elégetésében és természetes vízhajtó hatása is van.
A fahéjról bebizonyították, hogy szabályozza a vér cukortartalmát, a citromsav pedig segít a zsírégetésben.


" A SlimFit nem csak az éhségérzetet csökkenti, de segít megszabadulni a felesleges kilóktól is!
Ne koplaljon!  Kedvenc ételeit eheti, anélkül, hogy kilókat szedne fel."



Haha, na kíváncsi leszek. Minimum heti egyszer helyzetjelentést írok majd a bekövetkezendő, vagy nem bekövetkezendő hatásáról.



Miny




 






2012. március 19., hétfő

Mmm... odavagyok a költészetért

Shakespeare 75. szonett

"Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém lény, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lása kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
    Koldus-szegény királyi gazdagon,
    részeg vagyok és mindig szomjazom."


Ezt a verset nem azért látjátok itt, mert odavagyok érte, hanem azért mert egyike azon költeményeknek, amiket be kell magolnom...Tulajdonképpen tényleg nem tetszik, az én ízlésemhez talán kicsit erős. Főleg az eleje: "Az vagy nekem, mi testnek a kenyér..." -  ezt a sort ki nem állhatom. Ez a részlet viszont tetszik: 
"...csak az enyém lény, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lása kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt
s egy pillantásodért is sorvadok..."

Hallgassátok meg :D Én így tanulom. Illetve hallgatom és közben olvasom... elég egyszerű így, ajánlom mindenkinek:


Egyébként, tényleg szeretem a verseket. Kifejezetten jó vagyok verselemzésből, irodalomórán remekelhetek :D 
Tulajdonképpen nem is lenne semmi gond, ha nem holnapra kéne megtanulnom még 4 másik vers kíséretében. Azokat is leírom, hátha közben rám ragad valami belőlük.

Ez a kedvencem:

Balassi Bálint - Hogy Júliára talála, így köszöne neki:

"Ez világ sem kell már nekem nálad nélkül, szép szerelmem, 
Ki állasz most énmellettem, egészséggel, édes lelkem.

Én bús szívem vidámsága, lelkem édes kévánsága, 
Te vagy minden boldogsága, veled isten áldomása. 

Én drágalátos palotám, jóillatú piros rózsám, 
Gyönyerő szép kis violám, élj sokáig, szép Júliám! 

Feltámada napom fénye, szemüldek fekete széne, 
Két szemem világos fénye, élj, élj életem reménye! 

Szerelmedben meggyúlt szívem csak tégedet óhajt lelkem, 
Én szívem, lelkem, szerelmem, idvez légy, én fejedelmem! 

Júliámra hogy találék, örömemben így köszönék, 
Térdet-fejet neki hajték, kin ő csak elmosolyodék. "


Itt van ez is hanganyaggal, de csak dalolva találtam meg :D  Élvezzétek!



Aztááán... következő:

Janus Pannonius - Pannónia dícsérete

"Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet már
Szellemem egyre dicsőbb, általa híres e föld!"


Teszem hozzá, csak idén kb. háromszor feleltünk már belőle, de semmi gond . Legalább nem kell újratanulni.


Balassi - Egy katonaének 5. versszak

"Az jó hírért névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát ők mindeneknek ők adnak,
Midőn mint jó sólymok mezőn széllel járnak, vagdalkoznak, futtatnak."


Ez nem is nehéz :D Már tudom is.

És az UTOLSÓ:

Shakespeare (mert nem tudok tőle megszabadulni)
Rómeó és Júlia - Előhang  (Kosztolányi-féle fordítás)

"Két nagy család élt a szép Veronába,
Ez lesz a szín, utunk ide vezet.
Vak gyűlölettel harcoltak hiába,
S polgárvér fertezett polgárkezet.
Vad ágyékukból két baljós szerelmes
Rossz csillagok világán fakadott,
És a szülők, hogy gyermekük is elvesz,
Elföldelik az ősi haragot.
Szörnyű szerelmüket, mely bírhatatlan,
Szülők tusáját, mely sosem apad,
Csak amikor már sarjuk föld alatt van:
Ezt mondja el a kétórás darab.
Néző, türelmes füllel jöjj, segédkezz,
És ami csonka itten, az egész lesz."



Juhúúú... na akkor én most szépen lelépek tanulni.

U.i.: Az utolsó versekhez nem találtam hanganyagot :P




Miny







2012. március 16., péntek

Laugh or Cry?

Az életben  legjobban elfáradni a nevetésben és a sírásban lehet. Legalábbis szerintem ez így van. 
" A könny végtelenül fontos nyelvezet. Vannak olyan pillanatok, amikor a szavak nem tudnak beszélni, csak a könnyek. "


" A könny a lélek vére. "


" A sírás józanít, a józanság nyugtat. "


Néha utálom ezt az egész élet-dolgot. Mi a fenéért van, ha csak szenvedünk közben? Persze elég sok jó dolog is közbeékelődik, de  a rossz dolgok mindig szétzúzzák őket és elvész a jelentőségük. A szomorú eseményekre mindig valahogy jobban emlékszel. 


A legvidámabb bohócban is a szomorúság a legmegkapóbb számomra. "


Csak van valami oka annak hogy ennyi fájdalmat vészel át az ember élete során...
Külső szemmel nézve nagyon pesszimista és negatív lehetek, de az az igazság, hogy midig próbálom a jót keresni, kutatni. Viszont az utóbbi időben nagyon sok szörnyűség ért és most úgy érzem összeesküdött ellenem a világ. 
Ellentétben a fentebb leírt gondolatokkal, mégis úgy hiszem érdemes élni azért az aránytalanul kevés jó dolog miatt is. Abban a pillanatban amikor megéled őket, felérnek ezernyi szomorú és rossz dolog erejével. 
Mint amikor kiugrassz egy repülőből ejtőernyővel a hátadon. Akkor sem arra gondolsz hogy 200 km/h sebességgel közeledik feléd a föld, ami elég kemény lenne ha összetalálkoznátok még azelőtt, hogy meghúznád a biztonságod jelentő madzagot. Abban a pillanatban elfeledtet veled mindent a szabadesés érzése, ahogy felgyülemlik benned az adrenalin és szétárad a testedben. Egy falatnyi boldogság. Mint a csoki :D
Jó példa, bár nem tudom mi kéne ahhoz, hogy én kiugorjak egy repülőből ejtőernyővel, vagy anélkül


" Addig boldog az ember, amíg minduntalan nevet valamin, akár kell, akár nem. "


" Amikor egy egészséges ember nevet, az egész testével nevet, nem csak a szájával, nem csak a arcával. A lábujjától egészen a feje búbjáig, egyetlen organizmusként nevet, és lényéből a nevetés hullámai áradnak. Ezek a hullámok átjárják egész bioenergiáját, így az energia táncba kezd benne. Amikor az egészséges ember szomorú, szomorú az egész lénye. Amikor dühös, akkor valóban dühös... "


" A szívből jövő nevetés jó módja annak, hogy felrázzuk magunkat anélkül, hogy kimennénk a szabadba. "

" Az életben lesznek olyan idők, amikor nehéz lesz mosolyognod, de annak ellenére, amit látsz, az összes fájdalom ellenére meg kell őrizned a humorérzékedet. Tudnod kell mosolyogni azon a sok baromságon! "


Miny